Fundman

A napokban az egyik olajcég értékeltségét nézegetve feltűnt, hogy a nigériai mezőiken egy hordó olajra vetítve messze többet keresnek, mint a más országokban lévőkön, ami számos tényezőnek köszönhető. Például mivel Nigériában található a világ egyik leggazdagabb szénhidrogén medencéje (a készletek túlnyomó része a Niger folyó deltájában és offshore mezőkön összpontosul), így nagyon jó minőségű az olaj és kedvezőek a kitermelési feltételek, és akkor az állami ösztönzőkről még nem is beszéltünk. Azonban a nigériai készletek nagysága az utóbbi időben mégsem tud nőni, mert hiába a globálishoz képest dupla találati arány, erősen lecsökkent a kutatások száma.

Érdekes tehát, hogy adott egy jó geológiai adottságokkal rendelkező térség, ahol még rengeteg a kiaknázatlan kapacitás, valamint a feltárások sikere is meglehetősen magas, és mégsem nő az ország olajkészlete. Ennek két fő oka van:

1. A folyamatosan fenyegető biztonsági problémák, mint például az olajlopások, a csővezetékek szabotálása és a Guineai öbölben lévő kalózaktivitás, amely éppúgy meggátolja az olajtársaságok beruházását, mint
2. a szabályozási környezet bizonytalansága.

De mielőtt még belemerülnénk a részletekbe, érdemes kicsit jobban megismerkedni a nigériai olajszektort jellemző viszonyokkal. A szektor fejlődése a nagy nemzetközi olajcégeknek köszönhető, akik a kitermelés 90%-át birtokolják. Kezdetben szimpla koncessziók alakultak a kitermelésre, majd az állam részt követelt magának, és így társulások jöttek létre a nemzetközi olajcégek és a nigériai nemzeti olajtársaság (NNPC) között. Ám ez a struktúra abból a szempontból nem volt túl szerencsés, hogy az NNPC a hatalmas finanszírozási igény rá eső részét nem mindig tudta teljesíteni. Éppen ezért olyan termelés megosztási megállapodásokra váltottak, ahol a mező üzemeltetője (nemzetközi olajcég) vállalja a teljes finanszírozást, cserébe pedig kizárólagosságot kap a működési döntésekben és valamivel kedvezőbb finanszírozási feltételekhez jut. Azonban ezt a jelenlegi struktúrát sem érzi az állam teljesen hibátlannak, mivel szerintük a cégek inkább felpumpálják a költségeiket, csak hogy kevesebb adót kelljen a profitjukból fizetniük az államnak.

Éppen ezért kulcsfontosságú az az új törvénytervezet (Petroleum Industry Bill), amely felváltaná a jelenleg hatályban lévő 20 különböző szabályozást, és egy törvényben szabályozná az egész szektor működését. A probléma csak annyi, hogy 2008 óta nem sikerült még véglegesíteni, és nem sok esély van rá, hogy a 2015-ös választások előtt lesz belőle valami. Közben pedig az állam szeretné elérni, hogy 2020-ra legalább a duplájára növekedjen a helyi kitermelők aránya a mostani 5%-ról.

Vagyis a nagy nemzetközi olajmamutok befolyását szeretnék valamelyest visszaszorítani, amit a cégek sem bánnak feltétlenül, ugyanis úgy vannak vele, hogy jobb most piaci áron értékesíteni a mezőik tulajdonjogát, mint egy bizonytalan szabályozói környezetben működni azzal a várakozással, hogy a helyi olajcégek adómentességet élvezhetnek az ő kárukra. Ha pedig valóban sikerül növelni a helyi olajkitermelők arányát, az több szempontból is hasznos lehet az országnak, mert:

1. Nigériában nem óriási, összefüggő mezők vannak, hanem a készletek nagy része rengeteg kisebb méretű mezőn összpontosul, melyek kitermelése gazdaságosabb és eredményesebb lehet a kisebb cégek számára. Észak-Amerikában a teljes olajkitermelés több mint felét független kitermelők adják (a Texas környéki részeken például abszolút ők dominálnak), vagyis ez egy működőképes modell lehet, és Nigériának is jó esélye van arra, hogy ilyen felállásban sikereket érjen el.
2. A biztonsági kérdéseket talán jobban fogják majd tudni kezelni. A nagy nemzetközi olajvállalatok ugyanis folyamatos támadásoknak vannak kitéve mind a termelői, mind az olajszállítási eszközeiket illetően. Ennek legfőbb oka pedig az, hogy a Niger delta 30 milliós lakossága egyáltalán nem homogén, kb. 40 különböző etnikai csoport lakja, akik 250 féle dialektust beszélnek. Természetesen a helyi olajkitermelők sem fognak egyből szót érteni velük, azonban mégis sokkal jobban ismerik a helyi viszonyokat és jó kapcsolataik vannak a nagyobb közösségekkel, mert több helyi olajcég vezetője is ezen a környéken nevelkedett.
3. A nagy nemzetközi vállalatok az offshore kitermelésre helyezhetik a hangsúlyt, ahol kevésbé vannak kitéve a biztonsági problémáknak, és jobb megtérülést is tudnak elérni, mivel a tengeri mezők jellemzően nagyobbak, mint a szárazföldiek. Valamint az offshore kitermelésben a komplex, modern technológiájuknak és stabil anyagi helyzetüknek köszönhetően sokkal nagyobb a versenyelőnyük, mint szárazföldön a helyi olajkitermelőkkel szemben.

Persze felmerül a kérdés, hogy ha a nagy nemzetközi vállalatok kivonulnak a szárazföldi termelésből, akkor nem hagynak-e maguk után hatalmas technológiai űrt. A szakértők ezzel kapcsolatban optimisták, ugyanis a legtöbb helyi nigériai olajvállalat vezetője korábban a Shellnél, ExxonMobilnál vagy más nagy nemzetközi társaságnál töltött be vezető pozíciót, vagyis a tapasztalat és a hozzáértés biztosan megvan.

Összességében tehát a nigériai olajszektor nagy átalakulásban van. Folyamatosak a mezőlicensz értékesítések a piacon (a nemzetközi olajmamutok részéről), amelyre van is kereslet, mivel az állam adókedvezményekkel és egyéb ösztönzőkkel próbálja támogatni a hazai kitermelőket, hogy növeljék a kisebb mezők kitermelésére való hajlandóságot. Ugyanis Nigéria a hatalmas készletállományához viszonyítva alultermelőnek minősül az érett olajtermelő országokhoz képest, mivel 2 millió hordós napi kitermeléssel a jelenlegi készletek 52 évre lennének elegendőek, amely messze magasabb, mint az említett országok esetében. Az alultermelést persze a már érintett szabályozói bizonytalanság, valamint a biztonsági fenyegetések miatt elmaradó beruházások okozzák. A globális átlaggal számolva Nigéria naponta 8 millió hordó olaj kitermelésére is képes lehetne, azonban ha konzervatívabban számolunk, akkor is 4-5 millió hordóra emelkedhet a napi kitermelés középtávon a jelenlegi 2 millió hordóról. Befektetőként pedig leginkább akkor tudunk ebből profitálni, ha olyan olajvállalatokba fektetünk, amelyek haszonélvezői lehetnek a helyi kitermelőket támogató szabályozói környezetnek, mint például az Afrika Alapban is megtalálható Afren.

Elsőre talán meglepő, de nem Dél-Afrikáról, hanem Nigériáról van szó. Legalább is április 6. óta. Aznap ugyanis új alapokra helyezték a GDP számítást Nigériában, melynek köszönhetően közel megduplázódott az ország bruttó hazai összterméke, maga mögé utasítva ezzel az addig legnagyobb afrikai gazdaságnak számító Dél-Afrikát.

Kicsit talán furán hangzik, hogy egyik napról a másikra meg lehet növelni (ráadásul nem is kis mértékben) egy ország GDP-jét, de igen, a számítási módszer megváltoztatásával van rá lehetőség. Még hozzá úgy, hogy a GDP számítás bázis évét módosítják, mellyel párhuzamosan egyből megváltozik a számításhoz használt szektorok súlya is. A legtöbb országban 3-5 évente sor kerül a GDP számítás felülvizsgálatára, de Nigériában egészen mostanáig nem igazították ki a nemzeti statisztikákat és az 1990-es bázist használták. Ami azért nem feltétlenül helyes, mert egy adott ország gazdasága folyamatosan változik, új szektorok és technológiák kerülnek előtérbe, más termékeket gyártanak, és változik az emberek fogyasztói szokása is. Például Nigériában 1990-ben még csak egy telekom szolgáltató volt, 300 ezer telefonvonallal. Ma már egy komplett iparágról beszélhetünk, több tíz millió felhasználóval. Vagy annak idején még csak egy légitársaság volt Nigériában, azóta viszont már több mint tíz üzemel. És a nigériai filmgyártásról, Nollywoodról, vagy a bankszektorról még nem is beszéltünk. Nigériában ugyanis pont a szolgáltató szektor az, ami 24 évvel ezelőtt még meglehetősen alulreprezentált volt a GDP számításban a mostani állapothoz képest, és ennek köszönhető a hatalmas megugrás.

Persze a GDP növekedés csak statisztika, és a mindennapi emberek zsebében ettől még nem lesz több pénz. Viszont az új számítás miatt változnak Nigéria pénzügyi mutatói, amelyek kihatással lehetnek az ország jövőjére. Például:

• A magasabb bázis miatt nem lenne meglepő a növekedés ütemének lassulása, de Nigéria esetében pont a GDP 60%-át kitevő szolgáltató szektor növekszik a legdinamikusabban, így az sem elképzelhetetlen, hogy tartani tudják az eddig megszokott 6-8%-os növekedési ütemet.
• Nigéria azon kevés afrikai országok egyike, amelyik folyó fizetési mérleg többlettel rendelkezik. Ám a magasabb GDP miatt ennek a többletnek az aránya lecsökkent, és az import folyamatos növekedésével a nem olyan távoli jövőben hiányba csaphat át, amit 2003 óta nem tapasztalt az ország.
• Már az új számítás előtt sem volt kiugróan magas a GDP arányos adóbevételek százaléka, azonban ez most 12%-ra csökkent, amelyből ha kiszedjük az olajszektorhoz kötődő adókat, akkor már csak 4%-ról beszélünk. Ez meglehetősen alacsony. Azaz bőven van tere a nigériai kormánynak, hogy akár adóemeléssel, akár hatékonyabb adóbeszedéssel ezt a számot növelje a jövőben.
• Viszont lecsökkent a GDP-re vetített államadósság, amely megkönnyíti a további hitelfelvételeket, pozitívan hatva az infrastrukturális beruházásokra és a nigériai cementgyártókra.
• A magasabb GDP miatt még alacsonyabbnak tűnik a banki penetráció, mint eddig gondoltuk. Kenyával összevetve például feleannyi a GDP-re vetített hitelarány, ami a szektorban rejlő hatalmas növekedési potenciálra utal.
• Egyes elemzések szerint a 2 500-3 800 USD egy főre eső GDP-nél jön el az a fordulópont a nagy élelmiszergyártók működésében, amikor a magasabb alapanyagköltségeket gond nélkül át tudják hárítani a már egyre kevésbé árérzékeny fogyasztóikra. Vagyis ez jó hír a nigériai operációval rendelkező Nestle és Unilever számára, mert fokozatosan nőhet az ármeghatározó erejük, amely stabilabbá teheti az eredményeiket.

Összességében tehát a számítási módszer megváltoztatásával egy sokkal diverzifikáltabb gazdaságról kapunk képet a GDP számokon keresztül. Nem is feltétlenül azon van itt a hangsúly, hogy ennek köszönhetően Nigéria a legnagyobb afrikai gazdasággá vált, hanem a lényeg inkább az, hogy a kapott kép sokkal valósabb és optikailag is jobban fest (a Borkonyha sem attól lett jó étterem, hogy Michelin csillagot kapott, mégis nagyobb rá most a kereslet). Az már csak hab a tortán, hogy az adósság és költségvetési mutatók is javultak, amik (nem mellesleg) addig is elég alacsonynak számítottak. Ugyan ez tényleg csak statisztika, de amikor a nemzetközi befektetők a globális eszközallokáció során döntenek az egyes országok súlyáról, igenis rápillantanak ezekre a statisztikákra, és Nigéria most jobb színben fog feltűnni. Remélhetőleg a következő felülvizsgálatra nem kell újabb 24 évet várni, hanem egy sokkal rendszeresebb feladattá fog ez válni. És nem csak Nigériában, hanem más afrikai országokban is, ugyanis Kenya és Zambia is fontolgatja egy hasonló lépés megtételét.

Van egy ország, ahol az állam mindent megtesz azért, hogy teljesen ellehetetlenítse a multik helyzetét, olyanannyira, hogy már egyáltalán ne is érje meg nekik az országban operációt működtetni. Nem, nem Magyarországról van szó, hanem Zimbabwéról, ahol július végén lezajlott az elnökválasztás, amit nem túl nagy meglepetésre (2/3-os többséggel) a már 33 éve hatalmon lévő Robert Mugabe elnök nyert meg. A 89 éves diktátor ellentmondást nem tűrően vezeti országát, de külső szemlélőként inkább a szakadék felé, mintsem jó irányba.

A dél-afrikai sajtó újra a bányászsztrájkoktól és a folyamatban lévő bértárgyalásoktól hangos. A júniusban kezdődött egyeztetések a közel 1,5 éve kirobbant sztrájkhullám egy újabb fejezetét nyitották meg, amely meghatározhatja a dél-afrikai bányász szektor jövőjét. Több ezer munkahely és dollár milliárdok múlhatnak a következő hetek eseményein.

A dél-afrikai bányalázadások tavaly augusztusban vonták magukra igazán a nemzetközi sajtó figyelmét. A világ harmadik legnagyobb platina kitermelőjénél (Lonmin) kitört elégedetlenség gyorsan átterjedt más dél-afrikai platina és aranybányákra, és az apartheid korszak óta nem tapasztalt véres összetűzésekhez vezetett, amiben 34 ember vesztette életét. Akkor az érintett bányák többségében valamilyen minimális béremeléssel sikerült visszaterelni a munkásokat a napi munkavégzéshez, azonban most eljött az újabb bértárgyalások ideje.

Múlt héten pár napot Londonban töltöttem, ezért ez a poszt most nem egy konkrét cégről vagy befektetési sztoriról fog szólni, hanem inkább a londoni "élményekről". Egy Afrikára fókuszáló részvénypiaci konferencián vettem részt, ahol a magyar alapkezelők közül csak mi voltunk jelen. Most sokaknak biztos egyből az jut eszébe, hogy milyen jó dolgunk van, hogy ilyen helyekre járhatunk. De igazából ezek a konferenciák elengedhetetlenek ahhoz, hogy felelősségteljes befektetési döntést tudjunk hozni egy-egy részvénnyel kapcsolatban, ugyanis itt van lehetőségünk személyesen találkozni a portfolióinkban tartott cégek menedzsmentjével.