Fundman

Munkába menet minden reggel rádiót hallgatok - többek között a gazdasági híreket is. Leginkább csak a tényekre koncentrálok, a következtetésteket megpróbálom saját magam kialakítani, de nem lehet megúszni a magyarázó értékelést. Számomra rettentő zavaró/illetve néha pedig már inkább vicces, hogy hír nem maradhat szárazon, mindenre azonnal logikus magyarázatot kell adni. Ezt legtöbbször már a hírolvasó megteszi, de ha nem, akkor hamarosan akad egy szakértő, aki tökéletesen logikus érvelést ad az aznapi árfolyamelmozdulásra. Ez persze nem csak nálunk van így, ugyanezt csinálják a Bloomberg hírekben is - úgy látszik, a hírfogyasztó célközönség igényli a magyarázatot, és kész. Persze belegondolva, ha engem kérdeznének szakértő minőségben, én sem mondhatnám, hogy passz - milyen szakértő lennék akkor?! Szerencsére az elmúlt időszakban mindig kéznél volt a magyarázat - ha dollárerősödés, és részvény (különösen fejlődő) csökkenés van, akkor az oka, hogy a befektetők az addigi várakozásuknál még jobban várják a FED szigorítást. Ha viszont fordított a mozgás, akkor az indok csakis az lehet, hogy aznap éppen egy icipicit kevésbé várják..

Persze a laza FED monetáris politika és annak fokozatos kivezetése, ha nem is adhat mindenre magyarázatot, közép távon mindenképpen lényeges kérdés, amelyet nem lehet figyelmen kívül hagyni. Bár személy szerint az idő nagy részében inkább konkrét részvényekkel foglalkozom, az értékelési szcenáriók kialakításához mindenképpen szükség van a globális makro-világképre, akkor is ha az ember nem makroközgazdász - meg hát szükség van az általános igazságokra is, hiszen ki tudja mikor kérdeznek meg?! Nemrég egy érdekes fejtegetést olvastam, amely Kína jövőbeli globális szerepéről szól - és ezúttal nem a nyersanyagfaló szörny mivoltát boncolgatta, hanem annak az esélyét, hogy a FED kivonulással párhuzamosan megérkezhet a felmentő sereg a hírmagyarázók fegyvertárába - a Kínai pénznyomda!

A történet egy kicsit korábbra nyúlik vissza..

Egy makrogazdasági alapszabály, hogy amit összgazdasági szinten megtakarítunk, azt lehet beruházásokra fordítani, ha pedig többet akarunk beruházni, akkor ehhez külföldi tőkebeáramlásra van szükség. Ugyankkor ha többet spórolunk meg, mint amennyit elköltünk - akkor az egyensúly tőkekiáramláson keresztül valósul meg. 

Az elmúlt 20 évben alaposan átrendeződött a világ beruházásainak az összetétele. Míg pár évtizede az USA és Japán voltak a globális beruházás motorjai, mára ezt a szerepet Kína vette át, az Egyesült Államokat is leelőzve:

Érdekesség, hogy az eltolódás oka nemcsak a világ egészénél gyorsabban növő kínai gazdaság, hanem a beruházási ráták GDP-hez viszonyított aránya is. Amíg a fejlett országokban csökkenés volt megfigyelhető... 

Addig a fejlődőknél (különösen Kínánál) folyamatos volt a növekedés:

A magas kínai beruházásra azonban - összességében - nem a klasszikus régi fejlődő piaci modell alapján kerül sor (hogy a fejlett világbeli megtakarítók a magasabb hozam reményében a kockázatokat is vállalva beruháznak a fejlődő országokban) hanem a külföldi tőkebeáramlás helyett elsősorban a beruházásoknál is magasabb kínai megtakarításokból.  

Szóval Kínában a jövedelem kb 50%-át megtakarítják, így az ázsiai országban a hatalmas beruházások mellett is marad felesleg és a világ felé folyamatosan tőkeexportőrként tud megjelenni. Ennek a tőkeexportnak a jelentős része az amerikai gazdaság finanszírozására vándorol, ahol viszont a megtakarítás folyamatosan elmarad a beruházástól. Ebben persze semmi újdonság nincsen az elmúlt évtizedhez képest, hiszen folyamatosan ezt láttuk, és a kínai-amerikai reláció a jelenleg globálisan fennálló egyik nagy egyensúlytalanság (a másik nagy tőkeexportőr Németország). A balansz nem állt helyre a válság után sem, bár arányaiban némileg csökkent. 

Időközben azonban Kína hatalmasra nőtt a világhoz képest (mára már egy 10.000 milliárd dolláros gazdaság), és így a nagy abszolút számok miatt egy saját GDP-hez viszonyított alacsonyabb többlet is a korábbinál jelentősebb hatással van a világgazdaságra. De ez még csak a kezdet. Amikor már az alapvető infrastrukturális fejlesztéseket elvégezték, mindenhol megépítették az utakat, metrókat, reptereket - sőt olyan gyártókapacitásokat is, amelyekre már nincs is szükség - elérkezik az idő, hogy a beruházásvezérelt ipar szerepét lassan átvegye a kevésbé beruházásigényes szolgáltatási szektor. Akkor mi lesz a sorsa a továbbra is jelentős megtakarításoknak? A kérdés égető, mert most éppen itt tartunk. Nem egyszerű megsaccolni a lefolyást, de legközelebbi példának - ebben is - a korábban Kínához hasonló pályát bejáró Japán tekinthető, amely pár évtizeddel korábban szintén egy kedvező demográfiával (ami a munkaképes korú lakosság alakulását illeti) megtámogatott beruházásvezérelt gazdasági növekedési pályát járt be. A munkaképes korú lakosság alakulása összefüggést mutat a megtakarítás-fogyasztás párossal (a dolgozók többet is fogyasztanak és többet is takarítanak meg), és a 70-es évek után  a társadalom öregedésével párhuzamosan lassú csökkenés volt tapasztalható, amint azt az alábbi ábrán látjuk:

Azaz a megtakarítási és beruházási ráta együtt esett, de menet közben az olló kitágult, több volt a megtakarítás és a többletet tőkeexportra fordítottak. Ugyanez zajlott-zajlik le Koreában is, de Németország is hasonló cipőben jár.

Kínában pedig pontosan ezekben az években tetőzik a dolgozók száma:

Ha a Japán forgatókönyv bekövetkezik Kínában is, és az egyre növekvő gazdaság egyre nagyobb %-a lesz a megtakarítási többlet,  az hatalmas tőkeexportot fog a világra szabadítani, és ez a tőke keresni fogja a helyét - ráadásul a tavalyi év végén beindított újabb reformhullámok részeként javában zajlik a tőkeáramlási korlátok lebontása. Ez a mennyiségű szabad tőke globálisan alacsonyan tarthatja majd a kamatszinteket és gyakorlatilag átveheti a lassan kivonuló FED stimulus helyét - ez nagyon jó hír a részvénypiacoknak! És az árfolyam-magyarázóknak is!

Az elemzést író közgazdászok szerint a jüan felértékelődés (általában az egynsúlytalanságok az exportáló ország devizájának a felértékelődésén keresztül egyenlítődnek ki) sem fogja megállítani ezt a folyamatot, mert ahogy az erősödő deviza miatt csökken a versenyképesség, a beruházási ráta is jobban visszaesik majd - jobban kinyitva az ollót, tovább generálva a szabad tőkét - ez is lezajlott Japánban 1990 és 2010 között.

De mi értelme van ennek az egésznek Kínai szemszögből? Miért jó nekik, hogy kitömik (elsősorban) az amerikaik zsebét olcsó hitellel (szinte semmi kamatot nem kapnak a jelenlegi alacsony hozamkörnyezetben a devizatartalékukra)?

Az ő legfőbb céljuk nem a minél nagyobb devizatartalék felhalmozása, hanem az ország modernizálása, a gazdaság minél fejlettebbé tétele - és ezzel párhuzamosan a politikai hatalom/társadalmi béke megőrzése az elégedett tömegeken keresztül. Erre pedig a legjobb út az export-vezérelt gazdasági növekedés, majd ennek a kibővítése a fogyasztási szektorral. Ahhoz azonban, hogy produktívak legyenek az exportpiacon, nem elég az olcsó mukaerő, szükség van a nyugati technológiára és vállalatirányítási, pénzügyi ismeretekre, ezek pedig külföldi beruházások formájában érkeznek. Amerikai vállalatként gondolkodva azonban egy fejlődő piacra kockázatos vállalkozás tőkét befektetni, hiszen megvan az esélye, hogy nem látjuk viszont ha bármi - pl geololitikai jellegű - gikszer van. Viszont ha az adott ország nálunk tartja - a országunk kötvényeinkben - a devizatartalékát, akkor már kisebb kockázattal tudunk ott befektetni - hiszen szükség esetén a lobbistáink majd beszélnek a kormányunkkal. A szomszédnak is szívesebben adjuk kölcsön a szőlőprést, ha a mi pincénkben tárolja ez elmúlt évek borát. Vissza fogja adni, különben elkezdjük megcsapolni a hordókat. A kínai devizatartalékok ilyen megközelítésben egyfajta fedezetként szolgálnak és az egymásra utaltságon keresztül a külföldi befektetők kínai befektetését segítik elő. Érdekes ebből a szempontból, hogy ha esetleg elfajulna a jelenlegi amerikai-orosz konfliktus (ahol szintén hasonló helyzet áll fenn - az elmúlt éveben felhalmazott devizatartalékot az oroszok javarészt amerikai kötvényekben tartják), elmennének-e az amerikaiak odáig, hogy ne fizessék vissza az orosz tartalékokat. Ez lehetne ugyanis az ő fedezetük, ha esetleg amerikai eszközöket kezdenének államosítani az oroszok. Persze ennek beláthatatlan gazdasági és reputációs kockázatai lennének mindkét ország számára.

A lényeg, hogy ha külföldre fektetünk be, sohasem árt, ha nálunk pihen az a pár hordó bor.

Forrás: The Economist

Ha a feltevés helyes, és a következő évtizedben elárasztja a világot a kínai tőke, hová juthat majd belőle? Nagy része valószínűleg (már csak a nagy méretek miatt is) továbbra is fejlett piaci államkötvényekben pihen majd,  az USA piacon pl részben pótolva a FED kieső kötvénypiaci keresletét. Azonban valószínűleg geopolitikai érdekeket is figyelembe fognak majd venni. Például a kínai tőke átveheti az európai befektetők szerepét a szankciók miatt korlátozottabbá és kockázatosabbá váló orosz piacon -  ezen a fronton folyamatosan lehet megegyezésekről, közös projektekről hallani (korábban írtam is róla). Szintén aktívak lehetnek az indiai piacon, amely közép/hosszú távon a maga exportvezérelt kínai mintájú növekedését akarja megvalósítani, ehhez azonban kezdőlökésként jól jöhet az olcsó kínai tőke. A harmadik nagy nyertes a már aktív kínai kapcsolatokkal rendelkező Afrikai kontinens lehet, ahol a gazdasági erőforrások kiaknázása továbbra is vonzani fogja a felerősödő ázsai tőkeexportot.

Továbbra is folytatódik az orosz-ukrán történet, már írtunk is a témában, de pörögnek az események, ismét megosztanék egy pár érdekességet.

Ma találkoznak a felek Genfben, ahol várhatóan az oroszok síkra szállnak egy föderalisztikus berendezkedésű Kelet-Ukrajnáért, míg úgy tűnik, hogy a nyugati hatalmak egyelőre a szavakon kívül érdemben sem pénzt, sem paripát nem akarnak adni az ukránoknak - jobb híján valószínűleg a céljuk egy arcvesztés nélküli visszavonulás. Ezek alapján elvileg egy háttérmegegyezés sem tűnik lehetetlennek, de csodát azért a mai naptól nem lehet várni, már egy békülékenyebb hangnem is óriási előrelépés lenne. 

Gondolom minden olvasó követi az eseményeket: folyamatosan fokozódik a helyzet, oroszbarát épületfoglalók veszik ellenőrzésük alá a közintézmények sorát miközben az oroszok tagadják, hogy közül lenne a mozgolódáshoz, míg az ukránok, és a nyugatbarát sajtó (és a logika) szerint is Putyinék nyilván érdekeltek a zavargásokban. Egy érdekes vélemény rávilágít azonban arra, hogy valószínűleg az álruhás orosz katonás verzió sem teljesen igaz, például valószínűleg elég sok a Kijevből a keleti részekre menekült, a korábbi Janukovics-rendszert szolgáló fegyverforgató, aki most beállt az "anti-majdan" táborba (ellenforradalmárok, ha úgy tetszik). Kényes a szituáció, és  nem könnyű az urkán kormányzat helyzete, ha be akar keményíteni, a szétesés abból is látható, hogy a orosz-barát megszállók ellen küldött speciális egységek járművei másnap már orosz lobogó alatt masíroztak fel-alá, ugyanis a vonatról már valószínűleg egyből a keleti-felkelőkhöz kerültek az elit-alakulat dezertálása után.

Befektető szempontból nagyon jó hír, hogy a piac már - úgy tűnik - megemésztette a jelenlegi feszültségi szintet, a második, kelet-ukrajnai eseményekre már sokkal jobban reagált a piac, csak egy minipánik volt, egyáltalán nem volt megfigyelhető az a fejetlen sell-off, amit az ominózus február végi hétvégi krími bevonulás kiváltott.

De ezt a témát most nem viszem tovább, hiszen teljesen felesleges találgatni, ez egy politikai helyzet, bármit jósolnék, lehet, hogy pár óra múlva már máshogy gondolom majd.

Ha a hosszú (de talán már közép) távú vetületét nézzük az eseményeknek, szerintem 1 + 2 nagyobb tanulság szűrhető le:

- rengeteg erős mérlegű, jelentős cash-t termelő, politikától nagyrészt független orosz cég van, amelyek az elmúlt hónapokbeli esések nyomán jó áron vannak és jó befektetésnek tűnnek akkor, ha nem egy olyan (általam nagyon nehezen elképzelhető) szcenárió valósul meg, amely az orosz tőkepiacot a kőkorba taszítja vissza (pl tőkekorlátozás). Szerintem ezekben a papírokban nagyon jó a risk-reward.

- a tőkepiacokon hatalmas az amerikai fölény, amelyet nem félnek geopolitikai célokra használni. Az amerikai kormányzat gyakorlatilag mindössze a szankciók belengetésével már óriási sebeket ejtett az orosz gazdaságon: a  várakozásokon,  a negatív kimenetek árazásál, és a tőkemenekítés felpörgésén keresztül gyors sikert arattak. (az, hogy kinek van "igaza", teljesen lényegtelen ebből a szempontjából). Azonban ez vissza is üthet. Annak a lehetősége, hogy az amerikai állampapírokban lévő orosz megtakarítások szemernyit is veszélyben vannak, valamint, hogy az amerikai felügyelet vegzálja az orosz piacon befektető alapokat valószínűleg minden olyan amerikai papírokat tartó ország döntéshozóit elgondolkodtatja majd, amely saját aktív, az USA-tól független külpolitikát folytat. Itt elsősorban Kínára kell gondolni, amely a gazdasági, katonai felzárkózásával kapcsolatban várhatóan a jelenleginél is komolyabb külpolitikai erőként jelenik majd meg. A helyükben nem ülnék nyugodtan az amerikai állapapírhegyeken negatív előretekintő reálhozammal. Persze nincs más választásuk. (Kellett nekik ennyi többletet felhalmozni).

- a jövőbeli orosz-kínai közeledés elkerülhetetlennek tűnik: mindkét fél erős szövetségesre lelhet az amerikaiakkal szemben, miközben a gazdaságuk (orosz nyersanyagok - kínai korlátlan nyersanyagéhség) is kiválóan kiegészíti egymást. Nagyon érdekes BCA elemzést olvastam a témában, egy pár érdekes ábrát és gondolatot meg is osztanék onnan:

 1) közismert, hogy mekkora bajban vannak a kínaiak környezetszennyezésügyileg, már írtam is róla korábban: a legfőbb bajkeverő a kedvezőtlen energiamix (a következő ábrát érdemes megjegyezni, mert alapvető hatása van a különböző energiahordozók árára)

A környezetvédelmi problémában a nagyon szennyező, széntüzelésű erőművek jelentik a méregfogat (majdnem 70%-os arány). Ettől nehéz megszabadulni, de törkedni kell rá. Nem véletlen, hogy sorra indulnak Kínában az atomerőmű projektek, de biztosítani szeretnék a zavartalan olajellátásukat is. Ennek részeként tavaly előre lecsengettek az orosz állami tulajdonú (általunk kisbefektetői perspektívából nem túlságosan kedvelt) Rosneftnek 70 milliárd dollárt egy 270 milliárd dolláros 25 éves olajszállítási szerződés keretében. A folyamat tovább folytatódhat a jövő hónapban a Gazprom kínai gázszállításról szóló hosszú távú szerződés megkötésével, amelynek a tárgya egy éves 30 milliárd köbméteres szerződés (Európába jelenleg kb évi 150 milliárd köbmétert exportálnak), és már több mint 10 éve folynak a tárgyalások. A gáz forrása egyébként az a nyugat-szibériai régió, ahonnan az európai gázellátás is jön. Az egyedüli kérdés még az árazás, de várhatóan az oroszok kénytelenek lesznek lenyelni a békát, és beérni az európai szállításoknál kisebb profittal. A témában Fisherman kolléga nemrég írt egy jó kis átfogó elemzést. 

 2) A kínaiak tekinthetők az oroszok legfontosabb kereskedelmi partnerének már most is: az országok szintjén Kínából jön a legtöbb import, és - ez talán még fontosabb - ide megy a legtöbb nem-energia export is. Ez azért kulcsfontosságú a (beláthatatlanul) hosszú távú orosz tervben, mert így tudják csökkenteni a gazdaság energiaexportőr-irányultságát.

3) Fontos hosszú távú trend, hogy a kínai előretörés eredményeként az oroszok és kínaiak kombinált geopolitikai ereje ma már meghaladja az amerikaiakét:

(Nem látok a számítások mögé, de a trend eléggé látványos.)

Mi volt az akadálya az eddigi szorosabb együttműködésnek?

- a hosszú közös határok, amelyek folyamatos területi konfliktusokkal jártak együtt :  - ez mostanában nem jelent lényeges problémát

- ideológiai különbségek: ez a Sztálin halála utáni orosz fordulatkor keletkezett, a lassabb fordulatszámon pörgő kínaiak nem akartak új példakép után nézni - ki emlékszik már arra a korszakra?

- erőviszonyok: a hidegháború alatt a kínaiak nem játszottak egy ligában a nagyágyú oroszokkal - itt most alaposan megváltozott a helyzet, most inkább az oroszok szorulnak rá a kínai támogatásra. 

Összességében úgy tűnik, hogy semmi akadálya a közeledésnek, ha egy kicsit utópisztikus akarok lenni, akár az sem kizárt, hogy a fokozatosan nyíló kínai tőkepiacnak (ez is megérne egy bejegyzést) köszönhetően közép-távon pont a kínai befektetők fogják majd megvenni az orosz tőzsdét?! (nagyobb dealekre volt már példa a múltban is, sőt a napokban is betársultak a Kínaiak a Lukoil egy olajprojektjébe)

Bár jelenleg a hírek leginkább a helyi ügyekkel vannak elfoglalva, időről-időre előkerül egy újabb cikk (itt egy kiragadott példa), amely egy aktualitás kapcsán azzal rémisztget, hogy jön a pénzügyi armageddon, Lehman-stílusban mindenkit magával rántva bedől a kontrollálatlan kínai árnyékbankrendszer, és vele együtt megy mindenki a levesbe.

A probléma gyökere, hogy a kínai tőkepiac zárt, és emiatt a hazai megtakarítók komoly dilemma elé néznek, mikor dönteniük kell. A betéti kamatok szabályozottan (egyelőre még) alacsonyak, a helyi tőzsde a kisbefektetők számára rendkívül kockázatos (és az elmúlt években is meg is égették magukat), külföldre nem vihetik a pénzt, így maradnak az ingatlanbefektetések, vagy a különféle vagyonkezelési termékek. Ezeknek egy alfaját képezik a trösztök, ezek a trükkös jószágok, amelyek egy-egy nemfizetési hír kapcsán kerülnek be a hírekbe. A többi termékkel együtt ezeket is jellemzően pénzügyi intézmények közvetítik ki, és a szabályozott kamatoknál magasabb hozamot kínálnak - azonban nincsen ingyen ebéd: a kockázatot a közvetítő bankok nem vállalják fel, azt a befektetők kénytelenek viselni (nyilván). Amíg termelődik az extrahozam, addig semmi gond nincs, mindenki elégedett, azonban mikor a nagyobb kockázatért cserébe be-be csúszik egy nem teljesítés, akkor felhördül a világ.

Mekkora a veszély? 

Nemrég olvastam egy érdekes elemzést, amely számszerűsítette is az aggodalmakat, mindig könnyebb felmérni a bestiát, ha látjuk, hogy mivel is állunk szemben. Valóban, az elmúlt években ugrásszerűen nőtt az "árnyékbankrendszer", a 2008-as kb 1300 milliárd dolláros szintről 6000 milliárdra 2013-ra. Ezzel elérték a banki betétek 77%-át. Ez ugyan nagy számnak tűnik, de érdemes nemzetközi összehasonlításba helyezni:

Forrás: BCA Research

Ez alapján az látszik, hogy túlburjánzásról még egyáltalán nem beszélhetünk - legalábbis más országokkal összevetve.

De ki tudja, hogy ezen belül mibe fektették a kínaiak a pénzt? Lehet, hogy mind felesleges és felettébb kockázatos beruházásokban landolt?!

Nem igazán.

Így nézett ki 2013 szeptember végén a kínai árnyékbankrendszer, a bankokon kívüli megtakarítások:

Itt a banki vagyonkezelt termékek és a biztosítási megtakarítások (összesen 39%) jellemzően kockázatmentes, vagy ahhoz közeli befektetésekben pihennek - ezek biztonságosak, de alacsony hozamot kínálnak. Ezzel szemben a befektetési alapok és a brókercégeknél kezelt vagyon sokkal inkább köthető a részvényekhez, így kockázatosabb, de itt azt kapja az ember amit vár (és/vagy megérdemel), ehhez már hozzá lehetnek szokva az ide befektetők. Az elmúlt időszakban jelentősebb pánikolás és tovagyűrűző hatás nélkül megemésztették a szerényebb hozamokat. A kakukktojást a legnagyobb részt kiadó trösztök jelentik. Itt ugyan nincsen szó tőkegaranciáról, de mivel a múltban nem nagyon voltak jellemzőek a csődök, és a futamidő végén valahogy mindig kifizették őket, így kialakulhatott az a képzet, hogy kvázi kockázatmentesen lehet a bankbetétekhez (amelyek szabályozottan 3%-ot adnak 1 évre) képest nagyobb (nagyságrendileg jellemzően 8-12% közötti ) hozamhoz jutni. Ez pedig egyre súlyosabb erkölcsi kockázatot visz a rendszerbe, ha a befektetők büntetlenül megúszhatják a könnyelmű, tévesen felmért kockázatú döntéseiket. Vagy pedig a kockázatokat is ismerve belevágnak a kockázatosabb befektetésbe, tudván, hogy a végén úgyis lehet verni az asztalt, hogy ők ártatlan áldozatok. 

Mivel sok tröszt van, és nagyon gyors volt a felfutásuk, várhatóan lesznek még problémás helyzetek a jövőben is, érdemes ezért kivesézni őket, mekkora is a potenciális bukó, és ami legalább ilyen fontos, kik szenvedhetik el a veszteséget. Aki nem szereti a százalékokkal teleírt paragrafusokat olvasgatni szabadidejében, annak elárulom: nem sok!

Jelenleg  a trösztök eszközeinek kb a 35%-a van részvénybe befektetve - ez egy kockázatos rész, de közvetlen csődveszély és így szisztematikus kockázat nem igazán van, inkább csak a részvények árfolyamváltozása befolyásolhatja a hozamot, de ez folyamatosan alakul ki, nem hirtelen jön a veszteség. A kritikus részt a trösztök által nyújtott hitelek jelentik, amelyek az eszközállomány kb 50%-át teszik ki. Ez nagyságrendileg mintegy 800 milliárd dollárt jelent, az árnyékbankrendszer 14%-át, ami nem lebecsülendő szám.
Javul azonban a helyzet, ha megnézzük, hogy kik a trösztök befektetői: kb 70%-ban nagy befektetők, akik  az egyedüli befektetői az adott trösztnek és vélhetően tisztában vannak azzal, hogy pontosan hová kerül a pénzük, és bármiféle komplikáció esetén rugalmasan tudnak tárgyalni az átütemezésről, vagy egyéb megoldási módokról. 30%-ában pedig úgynevezett kollektív trösztök állnak, ahol sokféle befektető áll a megtakarítások mögött - ezek kerülhetnek a címlapokra, itt találhatjuk meg a pénzük után hiába futó kisbefektetőket, és az egyezkedés is itt a nehezebb probléma esetén - nem véletlen, hogy a címlapokra is ezek az esete szoktak kerülni, pedig az elmúlt másfél évben kb 20 trösztnél kellett átstrukturálni, helytállni. Megint egy nagyságrend: ezeknek az összege 2012-ben és 2013-ban egyaránt kb 3.3 mrd USD volt, ami kb 0,2%-a az eszközöknek és valljuk be, nem túl jelentős a kínált többlethozamhoz képest. 

Szerintem egészen abszurd, hogy miért lenne elvárható a világ második legnagyobb gazdaságától, hogy ragaszkodjon a pénzügyi kőkorszakhoz, és maradjon meg a legegyszerűbb csatornáknál. Az árnyékbankrendszer a hibái, alulszabályozottsága ellenére legalább valamiféle piaci alapú tőkeallokáció irányába viszi el a kínai pénzügyi rendszert. Fontos része van abban, hogy az elmúlt évtizedekben folyamatosan magas szintű volt a gazdasági növekedés, hozzájuttatva kínaiak tíz-száz millióit, ahhoz hogy megvegyék az első mosógépüket).

A kilátásokat elnézve az árnyékbankrendszer szerepe csak nőni fog, és az amerikai példa alapján az út még elég hosszú.

Ha valaki manapság a tőkepiacokon mozog, alapkövetelmény, hogy gondoljon valamit Kínáról. Jelenleg a világ második legnagyobb gazdasága, és a globális GDP növekedés jelentős része itt jön létre. A világgazdaság növekedésére és a nyersanyagárakra kifejtett hatása egyértelmű: nagyon nem mindegy, hogy milyen ütemben fejlődik tovább a a kínai gazdaság, mikor tisztítják majd ki a banki hitelportfoliókat, és az mekkora gazdasági megtorpanással jár majd. Sikeres lesz-e az átállás a beruházás vezérelt növekedésről egy, a környezetüket kevésbé terhelő pályára, ahol egyre nagyobb szerep jut a szolgáltató szektornak? Milyen hatással jár majd ez a nyersanyagárakra? Mi a helyzet a szellemvárosokkal?

Nehéz tisztán látni, folyamatosan rengeteg elemzés lát napvilágot, a pénzügyi sajtó pedig az épp aktuális piaci mozgásnak megfelelőt emeli címlapra (ahogy az lenni szokott).

Sajnos eddig nem volt még lehetőségem testközelből megnézni az ottani helyzetet, de idén sikerült meggyőzni a barátnőmet, hogy egy tengerpart helyett legyen inkább Kína a nyári célpont. Az elmúlt 2 hetet így Sanghajban és (főleg) Pekingben töltöttem, személyes benyomásokat is gyűjtve. Nyilván ez is csak egy vélemény, és meglehetősen szubjektív, de talán érdekes lesz végigmenni a prekoncepciókon, és a valóságban tapasztaltakon.