Fundman

A napokban az egyik olajcég értékeltségét nézegetve feltűnt, hogy a nigériai mezőiken egy hordó olajra vetítve messze többet keresnek, mint a más országokban lévőkön, ami számos tényezőnek köszönhető. Például mivel Nigériában található a világ egyik leggazdagabb szénhidrogén medencéje (a készletek túlnyomó része a Niger folyó deltájában és offshore mezőkön összpontosul), így nagyon jó minőségű az olaj és kedvezőek a kitermelési feltételek, és akkor az állami ösztönzőkről még nem is beszéltünk. Azonban a nigériai készletek nagysága az utóbbi időben mégsem tud nőni, mert hiába a globálishoz képest dupla találati arány, erősen lecsökkent a kutatások száma.

Érdekes tehát, hogy adott egy jó geológiai adottságokkal rendelkező térség, ahol még rengeteg a kiaknázatlan kapacitás, valamint a feltárások sikere is meglehetősen magas, és mégsem nő az ország olajkészlete. Ennek két fő oka van:

1. A folyamatosan fenyegető biztonsági problémák, mint például az olajlopások, a csővezetékek szabotálása és a Guineai öbölben lévő kalózaktivitás, amely éppúgy meggátolja az olajtársaságok beruházását, mint
2. a szabályozási környezet bizonytalansága.

De mielőtt még belemerülnénk a részletekbe, érdemes kicsit jobban megismerkedni a nigériai olajszektort jellemző viszonyokkal. A szektor fejlődése a nagy nemzetközi olajcégeknek köszönhető, akik a kitermelés 90%-át birtokolják. Kezdetben szimpla koncessziók alakultak a kitermelésre, majd az állam részt követelt magának, és így társulások jöttek létre a nemzetközi olajcégek és a nigériai nemzeti olajtársaság (NNPC) között. Ám ez a struktúra abból a szempontból nem volt túl szerencsés, hogy az NNPC a hatalmas finanszírozási igény rá eső részét nem mindig tudta teljesíteni. Éppen ezért olyan termelés megosztási megállapodásokra váltottak, ahol a mező üzemeltetője (nemzetközi olajcég) vállalja a teljes finanszírozást, cserébe pedig kizárólagosságot kap a működési döntésekben és valamivel kedvezőbb finanszírozási feltételekhez jut. Azonban ezt a jelenlegi struktúrát sem érzi az állam teljesen hibátlannak, mivel szerintük a cégek inkább felpumpálják a költségeiket, csak hogy kevesebb adót kelljen a profitjukból fizetniük az államnak.

Éppen ezért kulcsfontosságú az az új törvénytervezet (Petroleum Industry Bill), amely felváltaná a jelenleg hatályban lévő 20 különböző szabályozást, és egy törvényben szabályozná az egész szektor működését. A probléma csak annyi, hogy 2008 óta nem sikerült még véglegesíteni, és nem sok esély van rá, hogy a 2015-ös választások előtt lesz belőle valami. Közben pedig az állam szeretné elérni, hogy 2020-ra legalább a duplájára növekedjen a helyi kitermelők aránya a mostani 5%-ról.

Vagyis a nagy nemzetközi olajmamutok befolyását szeretnék valamelyest visszaszorítani, amit a cégek sem bánnak feltétlenül, ugyanis úgy vannak vele, hogy jobb most piaci áron értékesíteni a mezőik tulajdonjogát, mint egy bizonytalan szabályozói környezetben működni azzal a várakozással, hogy a helyi olajcégek adómentességet élvezhetnek az ő kárukra. Ha pedig valóban sikerül növelni a helyi olajkitermelők arányát, az több szempontból is hasznos lehet az országnak, mert:

1. Nigériában nem óriási, összefüggő mezők vannak, hanem a készletek nagy része rengeteg kisebb méretű mezőn összpontosul, melyek kitermelése gazdaságosabb és eredményesebb lehet a kisebb cégek számára. Észak-Amerikában a teljes olajkitermelés több mint felét független kitermelők adják (a Texas környéki részeken például abszolút ők dominálnak), vagyis ez egy működőképes modell lehet, és Nigériának is jó esélye van arra, hogy ilyen felállásban sikereket érjen el.
2. A biztonsági kérdéseket talán jobban fogják majd tudni kezelni. A nagy nemzetközi olajvállalatok ugyanis folyamatos támadásoknak vannak kitéve mind a termelői, mind az olajszállítási eszközeiket illetően. Ennek legfőbb oka pedig az, hogy a Niger delta 30 milliós lakossága egyáltalán nem homogén, kb. 40 különböző etnikai csoport lakja, akik 250 féle dialektust beszélnek. Természetesen a helyi olajkitermelők sem fognak egyből szót érteni velük, azonban mégis sokkal jobban ismerik a helyi viszonyokat és jó kapcsolataik vannak a nagyobb közösségekkel, mert több helyi olajcég vezetője is ezen a környéken nevelkedett.
3. A nagy nemzetközi vállalatok az offshore kitermelésre helyezhetik a hangsúlyt, ahol kevésbé vannak kitéve a biztonsági problémáknak, és jobb megtérülést is tudnak elérni, mivel a tengeri mezők jellemzően nagyobbak, mint a szárazföldiek. Valamint az offshore kitermelésben a komplex, modern technológiájuknak és stabil anyagi helyzetüknek köszönhetően sokkal nagyobb a versenyelőnyük, mint szárazföldön a helyi olajkitermelőkkel szemben.

Persze felmerül a kérdés, hogy ha a nagy nemzetközi vállalatok kivonulnak a szárazföldi termelésből, akkor nem hagynak-e maguk után hatalmas technológiai űrt. A szakértők ezzel kapcsolatban optimisták, ugyanis a legtöbb helyi nigériai olajvállalat vezetője korábban a Shellnél, ExxonMobilnál vagy más nagy nemzetközi társaságnál töltött be vezető pozíciót, vagyis a tapasztalat és a hozzáértés biztosan megvan.

Összességében tehát a nigériai olajszektor nagy átalakulásban van. Folyamatosak a mezőlicensz értékesítések a piacon (a nemzetközi olajmamutok részéről), amelyre van is kereslet, mivel az állam adókedvezményekkel és egyéb ösztönzőkkel próbálja támogatni a hazai kitermelőket, hogy növeljék a kisebb mezők kitermelésére való hajlandóságot. Ugyanis Nigéria a hatalmas készletállományához viszonyítva alultermelőnek minősül az érett olajtermelő országokhoz képest, mivel 2 millió hordós napi kitermeléssel a jelenlegi készletek 52 évre lennének elegendőek, amely messze magasabb, mint az említett országok esetében. Az alultermelést persze a már érintett szabályozói bizonytalanság, valamint a biztonsági fenyegetések miatt elmaradó beruházások okozzák. A globális átlaggal számolva Nigéria naponta 8 millió hordó olaj kitermelésére is képes lehetne, azonban ha konzervatívabban számolunk, akkor is 4-5 millió hordóra emelkedhet a napi kitermelés középtávon a jelenlegi 2 millió hordóról. Befektetőként pedig leginkább akkor tudunk ebből profitálni, ha olyan olajvállalatokba fektetünk, amelyek haszonélvezői lehetnek a helyi kitermelőket támogató szabályozói környezetnek, mint például az Afrika Alapban is megtalálható Afren.